Törvényes lopás

 Sokakban felmerül a kérdés, hogy amíg egy magyar honpolgár elkövet valami bűntettet (bolti lopás, verekedés, csalás, stb) szinte biztosra vehető, hogy az illető börtönbe kerül, és ezzel ellentétben ha egy politikus vagy híres ember (celeb) követ el valamilyen bűncselekményt, akkor az az büdös állat szinte biztos hogy szabadlábon marad, de miért?!

Most erre keressük a választ.

Kalapos Bence alias Suttogó Béla, 2007 decemberében elkövetett egy igazán szörnyű bűncselekményt.
A 41-es villamoson meztelenre vetkőzött, az ott utazó tisztelt csürhe pedig azonnal tárcsázta a 107-es államilag finanszírozott sündöséget. Mondani sem kell Béla, szinte egy megállót utazott önfeledten, a következő megállóban már várta a villogós sündörség. Gyorsított eljárásban 14 év letöltendőt kapott közszemérem sértésért és szatírkodásért.  Pedig csak melege volt, mert a 41-es villamoson közel +40C fok volt. Emiatt öltözött le.

De nézzünk egy másik példát:

2005 augusztusában szintén Budapesten az egyik baszott nagy lebetonozott tér közepén a ferdeszemű túúúristák szeme előtt meztelenre vetközött Kis Gizella aki egy fotómámoros hangulatban lévő szennylap fotósa fotózgatott. Gizella persze nem követett el ezzel semmilyen bűncselekményt, hiszen a kurva csak mutogatta magát és neki nem volt fasza mint Bencének. Emiatt a rendőrség sem ment ki hozzá, hogy sittre vágja pár évre.

Nos, akkor nézzük. Miért van az, hogy egy férfit azonnal sittre vágnak ha mutogatja a faszát és a seggét, amig egy ingyenkurvát inkább pénzelnek azért, hogy meztelenre vetkőzzön.

Tény, hogy mai világunkban a kurváké a főszerep. Emiatt ha meztelenkedni akarsz, vagy ki akarod verni a faszod, akkor ne a város közepén tedd, mert sittre vágnak. Ja, ha mocskos ribanc vagy, és megujjazod magad a burgerkingben, akkor még kapsz egy ingyen hamburgert is. BRAVÓ!!!

----------------------------------------------------

Következő esetünk nem máshol játszódik, mint a parlamentben, ahol sok mocskos politikus van, és szétszedik az országot, szóvosó semmittevő "munkájukkal" amik nemhogy segítenék az ország és a nép boldogságát, de még hátráltatják is azt :( Oh, igen!! Hiszen szólásszabadság van, azért basszák ki a sajtóvezetőt aki ki merészelte adni a mocskos orbánról szóló negatív riportot.

Miközben ezt írom, bizonyára valahol egy politikus épp átvesz egy cipősdobozt tele 500Eur-ós papírpénzecskékkel. Ami nem bűn, hiszen államilag támogatott akciban vesz részt, ami felett még a TEK is jószemmel néz, hiszen őket is a diktátorfasiszta államábácsi pénzzel momentán közpénzből.

És jönnek itt nekünk a migránsokkal, meg az EU-s támogatásokkal, amik arra vannak, hogy orbán, simicska,  és felcsút 500km-es vonzáskörzetében élő összes nyavajás fideszes politikus és annak söpredéke megélhetésére van félretéve egy svájci bankszámlán, amihez természetesen nem tartozik valós személy. Szerencsétlen migránsok meg azt sem tudják, hogy merre menjenek, mert Soros ide zavarja őket, orbán amoda zavarja őket.


Megjegyzések